Chainmaille: láncsorok a múlt ködéből
A chainmaille nem összekeverendő az álhíreket terjesztő és képzelt átkokkal fenyegető internetes spam lánclevelekkel (angolul chain mail). Ez egy, a középkor óta létező fémmegmunkálási technika. De pontosan mit és hogyan készítettek és készítenek a mai napig apró láncszemekből? És, hogy jön ehhez az ékszerkészítés?
Honnan ered a chainmaille elnevezés?
A chainmaille, helyenként egyszerűen chainmail formában említett kifejezés eredetileg láncpáncélt jelent, de magát a láncszemes technikát is ezzel a névvel fémjelzik. Külföldi forrásokban találkozhatunk még a hauberk vagy byrnie nevekkel is. Utóbbiak szintén arra a láncszemekből “szőtt” hadi viseletre utalnak, amely az i.e. 4-5. századtól az újkorig egy közkedvelt katonai felszerelés volt magában vagy pedig más bőrből/fémből készült páncélzat részeként hordva. A maille szó eredete nem egyértelmű, óangol vagy ófrancia gyökerekre utal, az egyik nyelven kalapácsot, a másikon pedig karikát, illetve hálót jelent. A byrnie megnevezés pedig valószínűleg arab közvetítéssel került az európai szóhasználatba.
Mire jó a sok kis gyűrű? És miből lesz a chainmaille?
A chainmaille elsődleges célja természetesen az volt, hogy a láncing viselőjét megvédje harc közben a kardcsapásoktól és egyéb sérülésektől. A hadászati technológia fejlődésével azonban egy idő után már nem bizonyult elegendőnek a nagy erejű lőfegyverek, számszeríjak és a félelmetes lovasrohamok ellen.
A láncpáncélzat ellenállóképessége alapvetően négy tényezőn múlt:
- milyen alapanyagból készültek a láncszemek, ami lehetett vas, bronz vagy akár acél;
- a szövés sűrűségén, hiszen sűrűbb anyagon nehezebben hatol át bármilyen éles tárgy;
- a láncszemek vastagságán – a legelterjedtebbek az 1-1,6 mm átmérőjűek voltak;
- valamint az illesztési technikán, ami lehetett szegecselt, megerősített vagy hegesztett.
A páncélzat önmagában ettől függetlenül még nem ért fel egy életbiztosítással, az sem ártott, ha a harcos megfelelő fegyverrel és használati tudással, vagy egy gyors lóval is bírt a viselet mellett. A korabeli leletek tanúsítják, hogy a csatákban nem csak a páncél átvágása volt az elérendő cél, hanem inkább annak “megkerülése”, vagyis a nem vagy vékonyabban fedett gyenge pontokra történő célzás. Mindazonáltal, ha egy erősebb csapás nem is vágta át a ruházatot, okozhatott olyan törést, zúzódást vagy belső vérzést, ami szintén a katona harci erejét és túlélési esélyeit csökkentette.
Jellemző volt továbbá, hogy elsősorban a gazdagabbak és a nemesek engedhették meg maguknak a jobban védő, tömör fémlapokból készült, ugyanakkor csak lassú mozgást lehetővé tevő nehézpáncélzatokat, vagy pedig egyfajta aláöltözetként használták a láncból készült ruhadarabokat. A könnyebbek súlya így is kitehetett akár 10-15 kg-ot, jelentős terhet helyezve a vállakra, amit övek viselésével próbáltak ellensúlyozni. Mivel egy ilyen páncélzat elkészítése sok jó minőségű alapanyagot, időt és pénzt vett igénybe, közkedvelt tevékenységnek számított csatákat követően a harcmezőkön történő “lomizás”. Vagyis a halottak megfosztása a számukra már szükségtelen páncélzattól (no meg minden más értéküktől) és azok újrafelhasználása vagy jó áron történő újraértékesítése.
Régmúlt korok chainmaille divatja
A legkorábbi láncpáncél leletekre a Kárpát-medence területén bukkantak, amelyek az i.e. 3. századból származnak. A technika feltalálását azonban szokták a keltákhoz és az etruszkokhoz is kötni. A rómaiak a galloktól vették át e különleges páncélzat használatát, és az ő révükön vált ismertté a Közel-Keleten és Ázsiában. Időnként még különböző, a hithez kötődő szimbólumokat is véstek a láncszemekbe, ami szerintük tovább növelte védő erejüket.
Az iszlám szent könyvében, a Koránban is említésre kerül, mint Allah ajándéka a Góliátot megölő híres harcosnak, Dávidnak. Fun fact, hogy a héber Bibliában ezzel szemben nem Dávid, hanem az óriás viselt a küzdelem során láncinget. A török birodalomban egészen a 19. századig alkalmazták, elsősorban a nehézlovasság és a janicsárok különleges egységei számára. Nekik köszönhetően honosodott meg Egyiptomban és Szudánban is. Bár a Távol-Keleten már a 4. század óta ismerték a láncpáncélzatot, a készítése nem terjedt el széles körben. Elsősorban Európából érkező kereskedőktől vásárolták fel Kínában és Koreában, viszont megmaradt a magas rangú őrök és tábornokok felvágós viseletének.
Japánban ezzel szemben felkapták és továbbfejlesztették a láncfűzés technológiáját, valamint egy egész iparágat építettek rá. Az ő nyelvükön kusari a neve, amely nem meglepő módon láncot jelent. A japánok aztán tényleg mindenfélét készítettek így: kabátot, a fejet fedő kámzsát, inget, kesztyű, sőt, még harisnyát és zoknit is, amelyek a szamurájok tradicionális öltözetéhez tartoztak a 13. századtól kezdődően. Többféle láncfűzési módszert ismertek: az Európában elterjedt “4 in 1” (azaz egy karikába 4 másik kapcsolódik) mellett használtak egy saját fejlesztésű “4:1” (so gusari) és egy hatszögletű “6 in 1” (hana gusari) mintát is. Ezen kívül az is az ő újításuk volt, hogy az európainál tipikusan kisebb láncszemekkel dolgoztak, valamint hogy nagyobb fémlemezek összefűzésére is alkalmazták, az olyan sérülékenyebb területeket és hajlatokat is védendő, amilyen a hónalj.
Idővel Európában és a Távol-Keleten is szegecselt láncszemeket kezdtek készíteni, ami arra volt hivatott, hogy a láncszem záródó részét vagy egészét kilapítva és megerősítve megakadályozza a szemek kinyílását erősebb fizikai hatások esetén. Egy további alkalmazási mód volt, amikor a láncpáncél részt belevarrták valamilyen ruhadarab két rétege közé, ami a modern golyóálló öltözékek ősének is tekinthető.
Mire használják manapság a chainmaille-t?
A láncfűző vagy láncszemes technikának viszont nem áldozott le a középkor alkonyával együtt, hanem továbbra is fennmaradtak más felhasználási területei, úgy mint a mészárosok és hentesek vagy a favágók és famegmunkálók által viselt vágásoktól védő kesztyűi, vagy a cápaharapásokat megelőző búváröltözékek. Egy további érdekes használati módja a magasfeszültségű áramütésnek kitett villamosmérnökök életveszélytől óvó (Faraday-kalitkaként alkalmazott) egész testet fedő öltözete. Nem utolsó sorban pedig meg kell említenünk az ékszeripart, akik megörökölték a régi mesterektől ezen fémalakítási technika tudását – a hagyományőrzők, valamint a középkor- és szerepjáték-mániások legnagyobb örömére. A Merch Hunter kínálatában is találsz szebbnél-szebb chainmaille ékszereket. Azonban nem csak ilyeneket készítenek ezzel a módszerrel, hanem használati- és dísztárgyakat, szoborszámba menő alkotásokat, valamint ruhadarabokat és kiegészítőket is, és különböző válfajai is kialakultak. Ezek közül egy a scalemaille, de vajon mi a különbség a chainmaille és a scalemaille között?