Barion Pixel
HU / EN

Chainmaille vs. scalemaille

Chainmaille és scalemaille: egy sima, egy fordított?

Az előző cikkben már megismerkedtünk a chainmaille, azaz a láncpáncélzat történetével és hasznosságának kérdésével, most pedig megvizsgáljuk egy kicsit ékszerész-szakmai oldalról is ennek a technikának a tudományát. Bemutatunk továbbá egy a chainmaille-lel rokon módszert, a scalemaille-t, amely szintén szolgál néhány érdekességgel.

 

Hogyan készül a chainmaille?

 

Az ó- és középkorban elterjedt láncingek közelről megnézve kisebb-nagyobb méretű fémkarikákból állnak, amelyeket különböző szabályos mintázatokba szőttek, összefüggő hálót alkotva. Leggyakrabban felsőruházat, például különböző hosszúságú ingek készültek belőle, de az európai leletek között is találhatunk nadrágokat vagy leggingeket, a fejet és nyakat védő kámzsákat, gallérokat és kesztyűket, sőt időnként még a csatákban értékes hadi előnynek számító, lovakat megóvó takarókat is alkottak láncból.

Ha valaki a fentiek alapján kedvet kapott ahhoz, hogy maga is kipróbálja ezt a műfajt, első ránézésre azt gondolhatja, hogy nagyon egyszerű a láncból készült tárgyak készítése. Azonban ha valóban esztétikus és tartós terméket szeretnénk kiadni a kezünkből, akkor meglehetősen pepecselős, precíz munkára kell felkészülnünk. A jó monotonitás-tűrők és a maximalisták előnyben vannak, de az se hátrány, ha az ember jó térlátással rendelkezik. Kedvenc chainmaille-beszállítónk, TerraLegenda véleménye alapján

“…a munka minőségét három dolog fogja meghatározni: a fűzés pontossága, a megfelelő karikaméret, illetve a karikák záródásának milyensége.”

Ez a foglalatosság kevésbé számít kreatívnak más kézműves ékszerkészítési technikákhoz képest, legalább is a tanulás kezdeteiben, mivel egyáltalán nem mindegy, hogyan fűzzük egymásba a láncszemeket. Érdemes első körben megismerkedni a fűzési módokkal és mintákkal, valamint az alapokat jól begyakorolni. Ezen kívül meg kell határoznunk a mintákhoz illő megfelelő karikaméreteket is. Ez egyrészt a láncszemeket alkotó drót vastagságán, másrészt a szem átmérőjén is múlik. Ha kiszámoljuk a szükséges arányszámokat, amelyekről bővebb információk az alábbi oldalon olvashatók, akkor akár több méretben is elkészíthető ugyanaz a minta.

scalemaille-kesztyu-pic02

 

A záródás szempontjából azt tartják a legszebb eredménynek, ha a karikák két végének illesztési pontja szinte nem is látható, amiből következtetni lehet a készítő profizmusára. Más szempontból viszont nem csak a szépség a fontos, hanem a praktikum is, vagyis hogy a megfelelően zárt, nem sorjás láncszemek kevésbé hajlamosak beleakadni valamibe, ezáltal deformálódni vagy szétjönni. Továbbá közvetlenül a bőrön hordva is kellemesebb viselet a belőle készült ékszer vagy ruhadarab.

 

Milyen a jó chainmaille alapanyag?

 

Ezzel pedig megérkeztünk a következő témakörhöz, ami nem más, mint a megfelelő alapanyag használatának kérdése. A magyar chainmaille készítők többnyire azzal a problémával küzdenek, hogy nem kaphatóak olyan minőségű, árú vagy méretű alapanyagok, amire nekik tömegével szükségük van egy-egy darab elkészítéséhez. Ezért aki teheti, saját maga számára állítja elő, vagy pedig külföldi forrásokból rendel, ami viszont drágább postaköltséget és hosszabb várakozási időt jelent, nem utolsó sorban pedig a termék árát is növeli.

A házilagos előállítás úgy történik, hogy egy megfelelő átmérőjű rúdra tekerik fel a drót anyagot, majd csípőfogóval vágják és hajlítják egyforma méretű láncszemekké. A végződések szükség esetén vékony tűreszelővel korrigálhatók. Haladóbbak a csípőfogó helyett fűrésszel vagy géppel is vághatják a láncszemeket. Léteznek olyan csipkeszerű minták, amelyekhez többféle karikaméret szükséges, ezekhez viszont nem árt némi előzetes számolgatás és rajzolgatás is, hogy valóban jól nézzenek ki később fizikai formában.

Sárkánypikkely nyaklánc

Romanov fülbevaló

Vannak tervezők, akik a fém láncszemeken kívül más anyagokkal is ötvözik az általuk készített ékszereket, például bőrrel, kisebb-nagyobb fémlapokkal, ásványokkal és más kövekkel. Az ékszerekhez leggyakrabban alapanyagként használt fém a réz és különböző színű változatai, például sárga- és vörösréz, de festéssel vagy vegyi eljárással ezek antikolására, sötétítésére is van lehetőség.

 

Miben különbözik a scalemaille és a chainmaille?

 

A scalemaille (vagy scalemail) típusú páncélzat hasonló elvek mentén alakult ki, mint az előzőekben bemutatott  láncpáncélzat, és viselőjének életesélyeit volt hivatott növelni. Számos példát láthatunk hasonló kültakaróra az állatvilágban (pl. halak, kígyók, tobzoska), ami valószínűleg a technika feltalálóinak is ötletet adott. A scalemaille készítése és megjelenési formája azonban némileg eltér a chainmaille-től. Ebben az esetben nem láncszemeket fűztek össze hálóvá, hanem különböző méretű fém-, bőr- vagy szarulapokat rögzítettek egymáshoz (lamellás páncélzat) vagy egymás mellé (pikkelyvért) egy másik rétegre, úgy, hogy azok valamelyest átfedésben legyenek. Ezáltal egy ellenállóbb védőréteget tudtak létrehozni. A pikkelyvért esetében valamilyen erősebb szövetet vagy bőrt alkalmaztak alapul. A lamellás verzió egy merevebb páncélt jelentett, amely elsősorban a könnyűlovasság viselete volt, míg a pikkelyes szabadabb mozgást tett lehetővé, így gyalogosan közlekedő katonák is hordták, amellett, hogy a súlya mindenképpen többletterhet rótt viselőjére.

A pikkelyes scalemaille páncélzat valószínűleg a Közel-Keleten jelent meg először. A legrégebbi ilyen leletet egy egyiptomi fáraó sírkamrájában találták. A régészeti felfedezések és a korabeli illusztrációk bizonyítják, hogy a szkíta lovasok mindkét típusú páncélzatot használták, amelyekhez alapanyagul elsősorban a vas és a bronz szolgált. (Egy apró érdekesség, hogy a szkítaként azonosított sírokban talált harcosok kb. egyötöde nő volt, ami akár a görögök amazon-legendáit is inspirálhatta.) Az ókori római birodalomban is népszerűnek számított a scalemaille , amit ők lorica squamata-nak neveztek. De elterjedt volt a használata a perzsa és a bizánci birodalom területén is. Hérodotosz, a neves ókori görög történetíró szerint már az i.e. 5. századból származó perzsa vallási zoroasztriánus iratokban és megemlítik a pikkelypáncélzatot. A Távol-Keleten főként Japánban és Koreában használták a harcosok széles körben.

A modern scalemaille ékszerek és ruhadarabok többnyire lekerekített vagy levél formájú fémpikkelyekből állnak, melyeket kilyukasztva, láncszemek segítségével fűznek össze. Az élő szerepjátékokban is előszeretettel alkalmazzák őket, amelyek a puhább alumíniumtól az acélig és a titániumig többféle anyagból készülnek.

 

scalemaille-cikkhez-chainmaille-minta-pic03

 

A scalemaille és chainmaille művészeti pályafutása a nyúlon innen és túl

 

A középkori életmód és történések számos fantasy írót megihlettek, a kosztümös filmek megjelenésével pedig új lendületet kapott a láncpáncél készítő “iparág”. Az irodalomban megemlítésre kerül többek között Sir Walter Scott: Nigel jussa című, a 17. századi Londonban játszódó történelmi regényében, amely egyébként egy nagyszerű korrajz a középkorról. Vagy a világ túlsó felén is felbukkan az egyik leghíresebb japán író, Josikava Eidzsi Muszasi című regényfolyamában, amely a 16. századi Japánt mutatja be a szamurájok és sógunok korában:

“A lány futva indult lefelé a hegyoldalon, mint a fácán. De hirtelen megtorpant, s riadalom felhőzte be az arcát. Odalenn, félúton emberhegy közeledett a fák között hosszú, lankadt léptekkel, s lángoló szemét egyenesen az előtte álló törékeny, ifjú lányra meresztette. Ijesztően barbárnak látszott. Minden porcikája a túlélésért folytatott küzdelemről árulkodott; a bősz, bozontos szemöldök és a vastag, csavarodott felső ajak, a súlyos kard, a láncpáncél, s a teste köré kanyarított állatbőr mind harciasságot árasztott.”

Hozhatunk azonban ennél ismertebb példát is az irodalomból: elég csak A Gyűrűk ura Frodójának mithril láncingére gondolnunk, amely több alkalommal megmentette a hős életét a történet folyamán. Az ing egy ezüsthöz hasonló, csak a regényben létező, ritka és erős, ugyanakkor pihekönnyű fémből készült, eredetileg egy elf herceg számára kovácsolták. Bilbó kapta jutalmul bátorságáért a törpök vezérétől, II. Tölgyfapajzsos Thorintól kalandozásai alatt a Magányos Hegy kincsei közül, amelyeket Smaug, a rettenetes sárkány őrzött. Bilbó később ajándékba adta unokaöccsének, Frodónak, aki jó hasznát vette a Mordorba tartó utazása során.

 

scalemaille-snake-pic03

 

A könyvek lapjain kívül a láncpáncélzatok feltűnnek a filmvásznon is a középkorban játszódó vagy azokra hajazó fantasy sorozatokban, úgy mint a Trónok harca, a Vikingek, a keresztes háborúk idejében játszódó Mennyei királyság, vagy az Artúr király mondakört parodizáló ikonikus Gyalog Galopp. Az már más kérdés, hogy ezek a történelmi témájú filmek mennyire ábrázolják korhűen a valóságot. Például a filmek többségében a harcosok nagy része csak azért nem visel sisakot, hogy jobban lehessen látni az arcát, ami a középkorban felért volna a hiúságból elkövetett öngyilkossággal. Vagy az is egy hibás elképzelés, hogy a harcosok a láncpáncél alatt nem viseltek semmit. Az ugyanis nem nyelte el az ütés energiáját, ezért komoly belső sérüléseket tudott okozni a ruházat átvágása nélkül is. A katonák ezért a páncélzat alatt alsóruhát és úgynevezett fegyverkabátot, vagy gambeszont is hordtak. Ezen tévedések felett pálcát törni viszont már nem e blogcikknek a feladata.

Hozzászólás írása